Magyarország az Unió legcsóróbb és legkorruptabb országa
Amely országnak egyik csúcsminisztere éppen most került fel az amerikai szankciós listára, mint ezt a lopást facilitáló, köztörvényes bűnöző.
A nehéz esztendők után idén új erőre kaphat a magyar gazdaság, és az életszínvonal ismét dinamikusan emelkedhet – ha bejön Orbán Viktor számítása. Erre minden esély megvan.
Fantasztikus évünk lesz 2025-ben – hangsúlyozta a múlt esztendő utolsó hónapjaiban több fórumon is Orbán Viktor. A miniszterelnök határozott álláspontja szerint az utóbbi időben az orosz–ukrán háború és annak következményei határozták meg az európai és a magyar emberek mindennapjait olyan jelenségek formájában, mint a rég látott mértékű infláció, az Európai Unió válsága, a német ipar hanyatlása és Magyarország gazdaságának stagnálása. Mindez megváltozik az új évben, mert több mint ezer háborús nap után végre beköszönthet a béke – vélekedett 2024 végén a kormányfő.
A miniszterelnök több alkalommal is beszélt a világrendszerváltásról. A globális erőviszonyok jelentős átalakulásban vannak, hiszen a Kelet – elsősorban Kína és India – megkerülhetetlen alakítójává vált a világgazdaságnak. Noha középtávon továbbra is az Egyesült Államok marad a világ gazdasági és katonai szuperhatalma, a Nyugat egyeduralmának gyakorlatilag vége. Az Európai Unió súlyos versenyképességi kihívásokkal küzd, az orosz–ukrán háború, a Moszkva ellen bevezetett szankciók és Kijev feltétel nélküli támogatása mind hozzájárult gazdasági szerepének csökkenéséhez.